|
Csivava
2011.01.03. 17:28
A spanyol Cortes 1519-1521 között foglalta el az aztékok XIV. században alapított, virágzó és hatalmas dél-amerikai birodalmát, mely főleg gazdag ezüstlelőhelyei miatt vált különösen fontos alkirálysággá Spanyolország számára. 1821-ben sikerült csak véget vetni a spanyol hódításnak és Augustin de Iturbide, a későbbi I. Augustin császár vezetésével létrejött a független mexikói császárság, sőt hamarosan, 1824-ben kikiáltották a köztársaságot is. Texas 1836-ban szakadt el Mexikótól, amerikai katonai segítséggel, majd 1846–48 között az USA elleni háborúban Mexikó összes északi tartományát elvesztette, azaz területének kb. kétötöde került az USA fennhatósága alá.
A fajta Mexikó legnagyobb, több mint 247 ezer négyzetkilométeres, 2 millió lakosú államának nevét viseli. A mexikói felföld északi részén fekvő Chihuahua állam hasonló nevű fővárosának kb. 400 ezer lakosa elsősorban kohászattal, húskonzervek gyártásával és gyapotfeldolgozással foglalkozik.
Amilyen sok legenda övezi a csivava kialakulását, olyan kevés a bizonyított tény eredetét illetően. A legelterjedtebb elképzelés szerint a csivava igen régi, mexikói fajta. Egy ősrégi indián legenda szerint a csivava elkíséri elhunyt gazdája lelkét az alvilágba, átvezeti kilenc sebesen rohanó túlvilági folyón egészen az indiánok által elképzelt mennyországig.
A mexikói eredet hívei szerint a csivava elődje a toltékok „tecsicsi” nevű kutyája volt. Az elsősorban földműveléssel foglalkozó toltékok még az aztékok előtt telepedtek le Mexikóban. A településeik romjai között végzett ásatások során nagyon sok kutyát ábrázoló agyagszobor és kőfaragvány került elő, melyek valamennyire a mai csivavára emlékeztetnek. A toltékok kutyái azonban nagyobbak és erősebbek lehettek a mai csivavánál. Egyébként a legrégebbi kutyát ábrázoló szoborra a Yucatán-félszigeten bukkantak, egy 530-ban alapított ősi maja város romjai között. Más vélemények szerint a csivava spanyol eredetű, előkelő hölgyek ölebeiként került Spanyolországból Mexikóba, ahol aztán elvadult. William Prescott amerikai történész (1796–1895) hat kötetben ír igen részletesen a spanyol hódításról, miközben beszámol az azték szokásokról is, ismerteti állataikat, de kutyákról egy szót sem ejt.
Ezzel szemben a szájhagyomány útján terjedő történetek szerint igenis sok kutyát tartottak az aztékok, de ez csupán az uralkodó osztály kiváltsága volt. A harmadik verzió szerint a csivava ázsiai eredetű. E feltevés valószínűleg azon a jelenségen alapul, hogy a kék színű csivavák egyéves korukban gyakran teljesen elvesztik szőrüket, és erre alapozva néhányan feltételezték, hogy a csivava rokona a mexikói kopasz kutyának, mely viszont nagyon hasonlít a kínai meztelen kutyára. Ezért elképzelhetőnek tartják, hogy a csivava ősei olyan ázsiai népek kutyáitól származnak, melyek a Bering-szoros helyén létező földnyelven keltek át a mai Alaszka területére, majd onnan vándoroltak tovább Dél-Amerikába. (Ha mindez igaz, akkor még feltehetőleg dús szőrzettel rendelkeztek ezek a kutyák, és csak később alakult ki szőrtelen változatuk.) Létezik egy negyedik elgondolás is, melynek legfőbb híve Mrs. E. Goodchild brit tenyésztő volt, aki szerint a csivava ősei i.e. 700 körül kerültek Egyiptomból Málta szigetére, majd onnan Mexikóba. Feltételezését mumifikált egyiptomi kutyaleletekre alapozza, melyeken jól látható a nyitott fontanella, azaz a koponya azon része, ahol nem nőttek össze a csontok. Ez a jelenség azonban a törpetenyésztés során bárhol kialakulhat, rokonsági kapcsolat nélkül is. K. de Blinde, híres mexikói tenyésztő éveket töltött a csivava eredetének kutatásával, miközben lóháton bejárta a fajta általa feltételezett származási területét. Arra a végkövetkeztetésre jutott, hogy a tecsicsi és az Ázsiából érkező, kicsi meztelen kutyák keresztezéséből alakult ki a mai csivava, és utóbbiaknak köszönhető a méret csökkenése.
A XIX. század közepétől amerikai turisták rendszeresen beszámoltak indián falvakban látott apró kutyákról, melyeknek feltűnően nagy a fülük, koponyájukon pedig felfedezhető a nyitott fontanella. Ezek a kutyácskák szuvenírként gyakran eljutottak az Egyesült Államokba, de mindig hamar elpusztultak, mert többek között nem bírták a hűvösebb, északi éghajlatot. James Watson amerikai kinológus szintén egy bennszülöttől vett három dollárért, 1888-ban egy világos vörös színű szukát, melyet Manzanita névre keresztelt, de ez a kutya is elpusztult már az első télen. Ezután Arizóna Tucson városában vásárolt egy kant, majd El Pasóban hat kutyára tett szert, melyek nagyon különböztek egymástól. Még ezek a kutyák is utód nélkül pusztultak el.
Watson 1913-ban Ciudad Juárezben vett egy héthónapos kölyköt, mely 450 gramm volt, bundája hófehér. Az amerikai kinológus sokáig nem tekintette önálló fajtának apró kutyácskáit, 1905-ös, kétkötetes kutyalexikonában még meg sem említi, 1914-es művében – „Country Life in America” – azonban már egész fejezetet szentel a csivavának. Az angol Robert Leighton 1911-es „The Book of the Dog” c. munkájában már tüzetesen leírta a fajtát, mely Mexikóból származik, és gyakran olyan parányi, hogy négy lábon elfér az ember tenyerében. Ha az első kutyák el is pusztultak, a csivava 1900-tól lassan meghódította egész Amerikát.
Még csivava-terrier néven, először 1884-ben szerepelt kutyakiállításon. Az első csivavát 1904-ben regisztrálták az AKC törzskönyvében, egy Midget nevű vörös kant. Még ebben az évben megszületett az első alom is. Az amerikai állomány ősapjának a Caranza nevű, hosszúszőrű, vörös kant tartják, akit Owen Wister hozott Mexikóból. 1923-ban megalakult az amerikai csivava klub, és megszületett a standard is. 1967-ben már 37000 csivavát törzskönyveztek. Nemcsak az első hivatalos fajtaleírás az amerikaiak érdeme, de napjainkban nincs olyan törzskönyvezett csivava Mexikóban, mely ne amerikai ősöktől származna. Ami Európát illeti, 1886-tól hébe-hóba felbukkant egy-egy csivava Angliában. 1934-ben született az első alom, mégpedig egy USA import szukától, de a négy kölyök közül csak kettő maradt életben.
További kutyák érkeztek az USA-ból, de a világháború közbeszólt, a híres Rosina Casselli tenyésztőnő házát is bomba robbantotta szét. Mikor 1952-ben megalapították a brit csivava klubot, csupán 8 kutya akadt az országban. 1969-ben a 4149 csivava kölyök rekordnak számított. Magyarországra az 1960-as években jutott el a fajta. Apró termete ellenére nagyon temperamentumos, bátor fajta. Kutyakiállításokon gyakori, mosolygásra késztető látvány a nála elmondhatatlanul nagyobb kutyát is megugató csivava. Gazdájához a végtelenségig ragaszkodik, tanulékony, agility-re is alkalmas, természetesen mini kategóriában. Lakásban természetesen könnyen tartható, mindenhova magunkkal vihetjük, de arra ügyelni kell, hogy apró méretei miatt viszonylag hamar ürül a bélrendszere, illetve a táplálék minőségére is figyelni kell, mert a rövid bélcsatornák kevésbé hatékonyan képesek felszívni a tápanyagot.
Fontos figyelmeztetés: mérete és népszerűsége miatt a csivava kedvelt áldozata a kutyáikat méltatlan körülmények között tartó kutyaszaporítóknak, ezért kölyökvásárlás előtt alaposan tájékozódjunk, és kizárólag lelkiismeretes tenyésztőtől vásároljunk.
A világ legkisebb kutyájának eredete körül számtalan legenda kering. Valószínűleg a toltékok és az aztékok szent kutyáinak leszármazottai, amelyek egyszerre voltak áldozati állatok és finom ínyencségek. Az egyik elmélet szerint a már a régi egyiptomiak által is ismert törpék a vikingek hajóival kerültek az Újvilágba, de sokkal valószínűbbnek tűnik a portugál tengerészek podengo pequenójával való rokonságuk. Bárhogy legyen is, a parányi kutyákat amerikaiak fedezték fel Mexikóban. A jó tenyészetből származó, egészséges csivavák magabiztosan, kíváncsiak, sőt, egyenesen lerázhatatlanok/tolakodók és túlcsorduló temperamentumúak. Egy csivava sohasem tűnhet félénknek és idegesnek. Tanulékony és éber. Még sokkal nagyobb kutyákkal szemben is érvényesíti az akaratát. Nem túlfinomult törpe, hanem önálló kutyaszemélyiség kézitáska-formátumban. A hízelgés a legjobb mutatványai közé tartozik, és teljesen alkalmazkodik társához, akit féltékenyen meg is óv. Így ideális társa azoknak, akik szűr élettérrel kénytelenek beérni, de sok időt és szeretetet tudnak áldozni kis barátjukra. Kétes fajtajegy a nyitott koponya (fontanella), de már nem követelik meg, és lehetőleg minél kisebb legyen.
Forrás: www.pointernet.pds.hu
| |